Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Carp Academy Mojo széria termékei egyre népszerűbbé válnak az évek során és magabiztosan nyerik el a horgászok bizalmát, ami nem véletlen, hisz kiváló minőségű, igényes kidolgozású horgászeszközökről van szó. A termékcsalád legújabb tagjai az Mojo elektromos kapásjelzők, amiket mi is örömmel vettünk fel a kínálatunkba, mert olyan remek ár/érték arányú, színvonalas kapásjelzőket ismertünk meg bennük, amiket bárkinek nyugodt szívvel ajánlunk. Megbízható, hasznos funkciók, határozott megjelenés és masszív, strapabíró felépítés jellemzi ezeket elsősorban, de érdemes részletesen is sorra venni, mi minden van belesűrítve ebbe a jelzőtípusba.
A Carp Academy Mojo kapásjelző készlet főbb jellemzői:
- Modern, igényes kivitel
- Magasító elemek a kapásjelzők tetején a biztonságosabb bottartásért
- Nagyméretű jelzőled
- 20 mp kapás utáni jelzés funkció
- Állítható hangerő, hangszín és érzékenység
- 150-300 m hatótávolság
- Biztonságos rádiós jeltovábbítás és fogadás.
- Alacsony áramfelvétel
- 9 V-os elem működteti (nem tartozék)
- Tartozék műanyag szállító táska
A Mojo elektromos kapásjelzők pozitívumai között külön érdemes kitérni arra, hogy ezek a modellek kifejezetten a strapabíró jelzők közé sorolhatók. Kiváló társai lehetnek rövid, vagy hosszabb horgásztúráknak, mivel teljesen megnyugodhat a horgász afelől, hogy ezek a jelzők tenni fogják a dolgukat akár tűző napsütésben, akár szakadó esőben!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.