Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ebben a 4 részes swinger szettben a Carp Academy legnépszerűbb karos és beépített ledes villanófénnyel ellátott swingerei kaptak helyet. Szállításkor nagy segítségünkre lesz a kemény tokos vastag szivaccsal borított hordozó doboz, amely jól megóvja tartalmát a különböző sérülésektől. Így sokáig élvezhetjük swingereink hibátlan működését. A készletben egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék színű swinger található.
Amit még az illuminated swingerekről tudni érdemes:
A Carp Academy Illuminated Swinger remek minőségén kívül a kedvező árával is magára irányítja a figyelmet. Ez egy merev karos swinger, melyen a 42 grammos súly mozgatásával növelhetjük, vagy csökkenthetjük a zsinórra gyakorolt ellenállást. Főleg az ejtős kapások érzékelésében van nagy szerepe. A swinger műanyag tartórészébe beépített rugóval változtathatjuk a swinger erőhatását a zsinórra. Viharos szélben hatalmas segítséget jelent a feszesre állított swinger, gyorsan egyenesbe hozza a zsinórt. A zsinórcsiptetőt is tetszés szerint állíthatjuk, zsinórunk vastagságának megfelelően. Ezt a swingerfej alján található tekerőgombbal precízen és gyorsan megtehetjük. Így garantáltan leold bevágáskor, bármilyen vastag zsinórt is használunk! A gyártók az éjszakai horgászatokra is gondoltak. A Swingerfejbe építettek egy ledet is, mely kapás esetén világít, persze előtte csatlakoztatni kell a kapásjelzőhöz. Ezen kívül a swingerfejbe világítópatron is helyezhető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.