A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A spiccbotos horgászat már önmagában is rendkívül különleges módszer, nem is beszélve arról, ha kifejezetten nagy halak megfogásának céljával történik mindez. A bivalyerős Kaiwo botok exkluzív élményt biztosítanak már önmagukban is, de ebben az írásban szeretném bemutatni azokat az eredeti, Kínából érkezett praktikus kiegészítőket, melyek új szintre emelik a spiccbotos horgászatot!
- Kompatibilis a Garmin CHIRP hagyományos szonárokkal, valamint a CHIRP ClearVü pásztázó szonárokkal is
- Beépített Garmin Quickdraw™ Contours térképezőszoftver, amivel a bejárt területekről készíthet akár 35 centi pontosságú mélységvonalas térképet
- A beépített GPS-szel eltárolhatja kedvenc pontjait, útvonalakat készíthet és láthatja a hajója sebességét
- Fényes, napfénynél is olvasható, 5 colos kijelző intuitív kezelőfelülettel
- Gumírozott kialakítás
- Magyar nyelvű menürendszerrel
A megújult Vivid széria műszakilag nem változott, viszont software-sen annál inkább. 7 új szín is megjelenik a színpalettán és a képi megjelenítés és sokat javult. A STRIKER™ Vivid 5cv halradar fényes, 5 colos kijelzőt, beépített GPS vevőt, hagyományos CHIRP és CHIRP ClearVü képes pásztázó szonárt is tartalmaz, valamint képes a Quickdraw Contours programjával feltérképezni a bejárt terület mélységvonalait. A beépített GPS vevővel elnavigálhat az eltárolt pontokra, útvonalakon haladhat és megjelenítheti hajója sebességét.
Garmin Quickdraw Contours
Senki sem ismeri olyan jól azokat a vizeket, ahol hajózik, mint ön. Amikor halad a vízen, a Quickdraw Contours térképi alkalmazás nagyfelbontású hajós térképeket készít a bejárt területről. Nincs szükség speciális tudásra, egyszerűen csak haladni kell, a STRIKER™ Vivid 5cv elvégez mindent a háttérben és akár 35 centi sűrűségű mélységvonalakat rajzol.
CHIRP ClearVü tisztaság
A STRIKER™ Vivid 5cv halradar Garmin CHIRP technológiát használ, mely a Garmin ClearVü™-vel ötvözve közel fényképszerű széles képet biztosít a hajó alatti területről. Tisztán látbhatók az építmények, talajszerkezet és a halak. Hagyományos Garmin CHIRP jeladóval használva lenyűgöző célpontelválasztást biztosít, így több halat foghat.
GPS-es halradar
A beépített, nagyérzékenységű GPS mindenhol megtalálja és megtartja a pozícióját, legyen bárhol is vízen. Eltárolhat kedvenc helyeket, így ha valahol különösen jó a kapás, később visszanavigálhat oda. Megjelölheti a kikötőket, sójázóhelyeket és egyéb, fontos pontokat a tavon. A GPS-nek köszönhetően a STRIKER™ Vivid 5cv képes megjeleníteni a sebességét, így biztos lehet benne, hogy nem megy túl gyorsan a letapogatáshoz, vagy nem lépi túl a megengedett határt az adott területen.
Önnek készült
A STRIKER™ Vivid 5cv halradarral könnyű a horgászat, hiszen arra lett kitalálva, hogy minden körülmény között jól használható legyen. A fényes, napfénynél is olvasható kijelző pontosan mutatja a hajó alatti területet még szikrázó napsütésben is. A fejlett kezelőfelülettel egyszerűen navigálhat a menüben, így könnyen elérheti bármelyik funkciót.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.