Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Többféle mentőmellényt kínálnak a horgászoknak, de legnagyobb hibájuk, hogy felvéve kényelmetlen viseletet biztosítanak, és ráadásul semmit sem lehet bele pakolni. Egy elmés ötlettől vezérelve, egy ismert hazai gyártó (LB) rendkívül praktikussá tette az egyébként nagyon hasznos, csónakos horgászatok során nélkülözhetetlen, életmentő kelléket. Fényvisszaverő prizmával, erős csattal és cipzárral tette teljessé a mellényt. Ebben úgy horgászhat, hogy garantáltan biztonságban van. Színe narancssárga, amely ködös, borongós időben is jól látható, így messziről észre veszik viselőjét a vízen. Minden LB Lazar mentőmellény akkreditált CE minősítéssel rendelkezik.
FONTOS!
A mentőmellény csak szorosra húzott hevederekkel, a mindenkori viselő testméretére beállítva használható! Minden használat után alaposan mossák ki és sötét száraz helyen raktározzák, hogy kevésbé veszítsen feltűnő színéből! A kopott, szakadt mentőmellényt ne használja többé.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Többféle mentőmellényt kínálnak a horgászoknak, de legnagyobb hibájuk, hogy felvéve kényelmetlen viseletet biztosítanak, és ráadásul semmit sem lehet bele pakolni. Egy elmés ötlettől vezérelve, egy ismert hazai gyártó (LB) rendkívül praktikussá tette az egyébként nagyon hasznos, csónakos horgászatok során nélkülözhetetlen, életmentő kelléket. Fényvisszaverő prizmával, erős csattal és cipzárral tette teljessé a mellényt. Ebben úgy horgászhat, hogy garantáltan biztonságban van. Színe narancssárga, amely ködös, borongós időben is jól látható, így messziről észre veszik viselőjét a vízen. Minden LB Lazar mentőmellény akkreditált CE minősítéssel rendelkezik.
FONTOS!
A mentőmellény csak szorosra húzott hevederekkel, a mindenkori viselő testméretére beállítva használható! Minden használat után alaposan mossák ki és sötét száraz helyen raktározzák, hogy kevésbé veszítsen feltűnő színéből! A kopott, szakadt mentőmellényt ne használja többé.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.