Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Megérett az idő, egy kifejezetten folyóvízi horgászatra készült etetőanyag család forgalomba hozatalára is, így született meg a Haldorádó BIG RIVER. Fontos szempont volt, hogy olyan tartalmas, komplex keverékeket adhassunk a felhasználók kezébe, amelyekhez csak vizet kell önteni. A zacskók felbontása után már jól látszódik, hogy ezekben van anyag bőven, semmit sem spóroltunk ki belőlük! A három legnépszerűbb folyóvízi halfajhoz: a ponty, dévérkeszeg és márna ízléséhez optimalizáltuk ezek beltartalmát, sőt az egyre nagyobb igényeket figyelembe véve, egy igazán különleges keverékkel a Busa változattal is bővült a paletta.
Jól tapadnak, de gyorsan oldódnak. Az értékes összetevők közül kiemeljük azokat a nehéz szemcséket, amelyek garantáltan a mederfenéken maradnak a legerősebb sodrásban is, és a végszerelék köré gyűjtik a halakat. Mindhárom durva szemcsés keverékben megtalálható egy új, ehhez az etetőanyag családhoz fejlesztett elliptikus pellet, amely egy lapos, nagy fajsúlyú édes pellet, olyan, mint egy kavics, de ha megízleli a hal, biztosan szívesen fogyasztja majd.
Az „Öreg Ponty” magas karotin tartalmú piros kukoricát, 4 fajta módon feltárt kukoricát, TTX-et, kenyérmorzsát, piskótát, édes kekszet és 3 mm-es mikro pelletet is tartalmaz. Az enyhén édes keverék tökéletes ízharmóniáját a vajsav + mangó aromakeverékkel tettük teljessé. Kevéske dobozos csemegével, vagy főtt kukoricával lehet csalogatóhatását fokozni, amely(ek) horogra tűzve is kiváló pontycsali(k).
A „Mohos Dévér” talán a legösszetettebb, legtartalmasabb a három közül, amelyben a gondosan válogatott, különböző ízű és színű pelletek mellett roppantott olajos magvak is gazdagon fellelhetők. A kellemesen édes ízű keveréket a spekulatius kivonattal „aromásítottuk”, amely annyira markáns és meghatározó, hogy szinte minden más aromát semlegesít. Így további aromásítása nem szükséges. Illetve csak a Haldorádó Aroma Tuning Nagy Dévérrel lehet ezt még tovább fokozni, hiszen ez az aroma is tömény spekulatius kivonat. Kevéske darabolt gilisztával lehet csalogatóhatását fokozni, amely horogra tűzve is nagyon hatásos dévércsali.
A „Fürge Márna” is bővelkedik minden olyan összetevőben, amely felkeltheti és fenn is tartja folyóvizeink legfürgébb halának figyelmét. Itt sem hiányoznak a különböző ízű és színű pelletek, a roppantott magvak és a keverék esszenciáját jelentő sajt + vajsav aroma. Ez a penetráns „illatú”, sós ízű keverék nemcsak a márnáknak, hanem a paducoknak és jászoknak is tetszik. Jól megfigyelhető, hogy ők ugranak rá elsőként, majd ahogy megérkeznek a márnák, másnak nem terem babér. Kevéske csontkukaccal lehet csalogatóhatását fokozni, amely az egyik legfogósabb márnacsali is egyben.
A „BUSA” egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis ez a változat finomszemcsés keverék, hiszen a természetes vizekben hatalmasra növő planktonevők horgászatára lett kifejlesztve. Óriási felhőt képez a vízben, amellyel felkelti a busák figyelmét. Magas fehérjetartalma miatt a planktonevő halak mohón szűrik át a vizet a gombóc közelében, így horogra is csalhatók! Különlegessége, hogy bár látványosan dolgozik felfelé is, az etetőanyagból gyúrt gombóc magja sokáig egyben marad, így biztosítva azt, hogy a rövid horogelőkét is felszippanthassa a hal. Ez a keverék kellemes menta ízesítést kapott, amely a hosszas tesztelés során a legcsábítóbb ízesítésnek bizonyult a busák célzott horgászata során.
Ezek az etetőanyagok az átlagosnál nagyobb, 1,5 kg-os kiszerelésben kerülnek forgalomba, amely bőven elegendő egy délutáni horgászatra, és így az egységár is kedvezőbb. A folyóvízi horgászatra készülő horgásznak nincs más teendője, mint a megfelelő halfajra specializált változatot kiválasztani, majd élvezni munkánk gyümölcsét!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.