A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A legáltalánosabb, legkedveltebb élő csali a giliszta mellett. Több éve kínáljuk webáruházunkban, sok ezer litert küldtünk már el megrendelőinknek. Kiforrott szállítási rendszerünk van, amely garantálja, hogy sértetlenül érkezik meg a megrendelőkhöz, bármennyit és kérnek. Ennek egyik titka, hogy mindig frissnek kapjuk és szállítás előtt hűtve csomagoljuk. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Talán kevesen tudják, de lakhelyünk közelében van az ország egyik legnagyobb csontkukac előállító üzeme. Így a napi rendelések függvényében mindig „csak” annyit kérünk a gyártótól, amennyire szükség van. Nem leöregedett régi csontit kapnak a megrendelők, amely néhány nap múlva már bebábozódnak. Az általunk forgalmazott változatban 4 különböző színűt talál, ezek: fehér (festés nélküli), piros, sárga, fluo sárga. A legkisebb rendelhető mennyiség csontkukacból 0,5 liter. Ennek súlya kb. 30 dkg.
Javasolt tárolási hőmérséklet: 1-3 ºC
Felhasználható: tárolási hőmérsékleten 3-4 hétig
Használatba vétele: A csomag megérkezésekor a csontkukac egy légmentesen lezárt dobozban, valamint egy hőszigetelt papírdobozban vagy csőben található. Ennek elsődleges szerepe az, hogy az áru sértetlenül (lehetőleg hidegen) érkezzen meg a címzetthez. A légmentesen lezárt dobozt azonnal ki kell bontani, hogy mihamarabb levegőhöz jussanak a kukacok. A lárvák feléledése több percet, de akár 1 órát is igénybe vehet. Nem kell tehát aggódni, mert a mozdulatlan, látszólag döglött csontik élnek, csak a levegőhiány hatására elkábultak. A kibontás után azonban nem szabad még őket azonnal a hűtőbe tenni, mert hősokkot kaphatnak. Szabad levegőn, lehetőleg árnyékos helyen kell megvárni, hogy magukhoz térjenek. Ekkor azonnal használatba lehet venni a csalit. Ha később kerülnek bevetésre, akkor csalis dobozba vagy csontizsákba helyezve kell hűtőbe tenni a teljes mennyiséget. Miért kell lefojtani a csontkukacot, miért kell így szállítani? A csontkukacok a folyamatos anyagcseréjük és mozgásuk során ammóniát és hőt termelnek, ami szűk helyen lévő sok lárva esetén számukra is végzetes lehet. A lefojtással mesterségesen előállított oxigénhiány nyugalmi állapotba kényszeríti őket, ekkor anyagcseréjük és aktivitásuk rendkívüli módon lecsökken. Ilyen állapotban - ha a hőmérséklet kellően alacsony - hosszú ideig károsodás nélkül eltarthatók. Ha nem fojtanánk le, és a csomagolás előtt nem hűtenénk le őket, akkor döglötten, „megfőve”, használhatatlan állapotban érkeznének meg a vásárlóhoz (illetve - nem tökéletes bezacskózás esetén - kimásznának a szállítódobozból a legfürgébbek, aminek nem örülne senki.
Az élőanyag szállításáért nem tudunk felelősséget vállalni!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.