Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
Sokféle kiszerelésű, színű és tulajdonságú zsinórt árulunk, melyek között szinte minden pontyhorgász technikához és horgászati körülményhez megtalálható a megfelelő típusú, illetve méretű változat. Ezek közül talán a kifejezetten feederzéshez kínált alternatívák a legnépszerűbbek, így folyamatosan igyekszünk haladni a trendekkel, vásárlói igényekkel. A korábban megjelent piros és kék monofil zsinórjaink mellett, a kéréseket figyelembe véve, ettől az évtől ezek termékcsaládunk már kapható fekete és lila színben is.
A Haldorádó Black Feeder és Purple Feeder a céltudatos feederhorgászok új generációjához igazodó, alacsony nyúlással rendelkező monofil főzsinór. A legmodernebb gyártástechnológiával készült, amely végeredményeként egy igazán strapabíró, magas szakítószilárdsági értékkel rendelkező, jól süllyedő zsinórt kaptunk. Kiemelt figyelmet szenteltünk az élénk, de mégsem zavaró színeknek, amelyek jól láthatók, legyen szó dobásról vagy fárasztásról. A hosszú élettartamért pedig a kopás- és UV-álló bevonat felel.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Sokféle kiszerelésű, színű és tulajdonságú zsinórt árulunk, melyek között szinte minden pontyhorgász technikához és horgászati körülményhez megtalálható a megfelelő típusú, illetve méretű változat. Ezek közül talán a kifejezetten feederzéshez kínált alternatívák a legnépszerűbbek, így folyamatosan igyekszünk haladni a trendekkel, vásárlói igényekkel. A korábban megjelent piros és kék monofil zsinórjaink mellett, a kéréseket figyelembe véve, ettől az évtől ezek termékcsaládunk már kapható fekete és lila színben is.
A Haldorádó Black Feeder és Purple Feeder a céltudatos feederhorgászok új generációjához igazodó, alacsony nyúlással rendelkező monofil főzsinór. A legmodernebb gyártástechnológiával készült, amely végeredményeként egy igazán strapabíró, magas szakítószilárdsági értékkel rendelkező, jól süllyedő zsinórt kaptunk. Kiemelt figyelmet szenteltünk az élénk, de mégsem zavaró színeknek, amelyek jól láthatók, legyen szó dobásról vagy fárasztásról. A hosszú élettartamért pedig a kopás- és UV-álló bevonat felel.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.