Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Nevis új bojlis zsinórja a Sensor Fluo. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új termékcsalád osztatlan sikert fog aratni a bojlis horgászok körében. A Sensor Fluo speciális felületkezelésű monofil főzsinór gyönyörű, citromsárga színű lágy zsinór, amely a bojlis horgászok nagy kedvence. A sárga szín, nem csupán „divatszín”… Aki horgászott már éjszaka, az tudja, hogy mennyire fontos fárasztás, vagy épp dobás közben a szerelékeink PONTOS irányával tisztában lenni. A fejlámpával megvilágítva rendkívüli módón megkönnyíti a végszerelék helyzetének, irányának, valamint a menekülő, megakasztott hal helyének meghatározását, hiszen a zsinór színének és speciális felületkezelésének köszönhetően az szinte világít a sötétben, meghatározva a pontos irányt. A zsinór hosszú időn keresztül ellenáll a Nap UV sugárzó, károsító, öregítő hatásainak, miközben a nagyon sima felületnek köszönhetően, ellenállás nélkül pereg le az orsó dobjáról. Mindezt most verhetetlen áron kínáljuk.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Nevis új bojlis zsinórja a Sensor Fluo. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új termékcsalád osztatlan sikert fog aratni a bojlis horgászok körében. A Sensor Fluo speciális felületkezelésű monofil főzsinór gyönyörű, citromsárga színű lágy zsinór, amely a bojlis horgászok nagy kedvence. A sárga szín, nem csupán „divatszín”… Aki horgászott már éjszaka, az tudja, hogy mennyire fontos fárasztás, vagy épp dobás közben a szerelékeink PONTOS irányával tisztában lenni. A fejlámpával megvilágítva rendkívüli módón megkönnyíti a végszerelék helyzetének, irányának, valamint a menekülő, megakasztott hal helyének meghatározását, hiszen a zsinór színének és speciális felületkezelésének köszönhetően az szinte világít a sötétben, meghatározva a pontos irányt. A zsinór hosszú időn keresztül ellenáll a Nap UV sugárzó, károsító, öregítő hatásainak, miközben a nagyon sima felületnek köszönhetően, ellenállás nélkül pereg le az orsó dobjáról. Mindezt most verhetetlen áron kínáljuk.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.