Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A WFT Cat KG speciálisan harcsahorgászatra lett kifejlesztve. Szuper szilárdság jellemzi, a legjobb átmérő-szakítószilárdság garantálása mellett, a lehető legjobb kopásállóság kohéziójával. A harcsa a legtöbb akadályt és egyéb elsüllyedt fákat tartalmazó területeket részesíti előnyben, ezt a használt zsinórnak robosztusnak kell lennie, hogy ellenálljon minden akadályozó tényezőnek. Fák, kagylópadok és más tárgyak, ez a speciális fonattal és bevonattal rendelkező fonott, mindnek ellenáll. A barna változat teljesen fakulásálló, jól olvad a környezetbe, univerzálisan hasznáható választás. Akadós pályán nincs mese, erős zsinór kell, ami kopásálló is. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy a megakasztott hal szákba is kerül. Ne féljünk vastagabb átmérőket használni az átlagosnál.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A WFT Cat KG speciálisan harcsahorgászatra lett kifejlesztve. Szuper szilárdság jellemzi, a legjobb átmérő-szakítószilárdság garantálása mellett, a lehető legjobb kopásállóság kohéziójával. A harcsa a legtöbb akadályt és egyéb elsüllyedt fákat tartalmazó területeket részesíti előnyben, ezt a használt zsinórnak robosztusnak kell lennie, hogy ellenálljon minden akadályozó tényezőnek. Fák, kagylópadok és más tárgyak, ez a speciális fonattal és bevonattal rendelkező fonott, mindnek ellenáll. A barna változat teljesen fakulásálló, jól olvad a környezetbe, univerzálisan hasznáható választás. Akadós pályán nincs mese, erős zsinór kell, ami kopásálló is. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy a megakasztott hal szákba is kerül. Ne féljünk vastagabb átmérőket használni az átlagosnál.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.