Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Professzionális versenyláda a MATRIX-tól! A nagy átmérőjű 36 mm-es lábak, 25 mm-es teleszkópos belsővel a rendkívüli stabilitást biztosítanak. Alumínium vázra épült láda, tehát nagyon könnyű, mégis erős. Párnázott vállpántja kényelmes, ami szállításkor nagyon hasznos. A lábtartó, és a fiókos rekeszek között nagyméretű tároló található. A láda ülőfelülete a beépített vízmértékkel tökéletesen vízszintbe helyezhető, így hosszabb versenyek során is kényelmes marad, és a stabil lábtartó gondoskodik arról, hogy idővel ne rogyjon meg a láda eleje sem. Nagy átmérőjű forgó sártalpakkal készült, így bármilyen talajon megáll. A lábtartó a keret alá csúsztatható, így kisebb helyet foglal szállításkor. Annak érdekében, hogy a lehető legpraktikusabban lehessen a ládát adapterekkel ellátni, az összes láb menetes véggel van ellátva.
Alaptartozékok: 1 x mély fiókos egység, 2 x 30 mm tároló egység
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Professzionális versenyláda a MATRIX-tól! A nagy átmérőjű 36 mm-es lábak, 25 mm-es teleszkópos belsővel a rendkívüli stabilitást biztosítanak. Alumínium vázra épült láda, tehát nagyon könnyű, mégis erős. Párnázott vállpántja kényelmes, ami szállításkor nagyon hasznos. A lábtartó, és a fiókos rekeszek között nagyméretű tároló található. A láda ülőfelülete a beépített vízmértékkel tökéletesen vízszintbe helyezhető, így hosszabb versenyek során is kényelmes marad, és a stabil lábtartó gondoskodik arról, hogy idővel ne rogyjon meg a láda eleje sem. Nagy átmérőjű forgó sártalpakkal készült, így bármilyen talajon megáll. A lábtartó a keret alá csúsztatható, így kisebb helyet foglal szállításkor. Annak érdekében, hogy a lehető legpraktikusabban lehessen a ládát adapterekkel ellátni, az összes láb menetes véggel van ellátva.
Alaptartozékok: 1 x mély fiókos egység, 2 x 30 mm tároló egység
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.