Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz. Így került be ez a khaki baseball sapka a kínálatba, amely a fiatalok körében egyre népszerűbb viselet.
A sapka 100% pamutból készült, napellenzővel ellátott, hat panelből álló kivitel. Az első panel keményített, tetején szellőzőnyílások találhatók, így nem fülled be alatta a fejünk. Méretét tekintve állítható, így univerzálisan használható. A sapka természetesen az új típusú Haldorádó logóval van megnyomva, így lesz igazán esztétikus darabja a horgászruházatunknak.
Méret: hossza silt nélkül 20,5 cm, magasság 11 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz. Így került be ez a khaki baseball sapka a kínálatba, amely a fiatalok körében egyre népszerűbb viselet.
A sapka 100% pamutból készült, napellenzővel ellátott, hat panelből álló kivitel. Az első panel keményített, tetején szellőzőnyílások találhatók, így nem fülled be alatta a fejünk. Méretét tekintve állítható, így univerzálisan használható. A sapka természetesen az új típusú Haldorádó logóval van megnyomva, így lesz igazán esztétikus darabja a horgászruházatunknak.
Méret: hossza silt nélkül 20,5 cm, magasság 11 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.