Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
Íme, a River gázló combcsizma sorozat, a Delphin márkától, mely kiváló adottságokkal rendelkezik, megfizethető áron és magas minőségű kivitelezésben! A különböző részek csatlakoztatásához a 190D nejlon szövetet használtak, a legmodernebb varrat technológiával (SONIC SEAM). Bár a varrat ebben az esetben nem egészen pontos kifejezés, mert ennél a technológiánál nem lehet látni a felszínen a hagyományos varratokat, csupán csak egy karcsú vonal látható, ami hosszú távú használatnál is ellenáll bármilyen sérülésnek vagy szivárgásnak. Mindezeknek köszönhetően 100 %-osan vízállóak a varratok, akárcsak a profi modelleknél.
A 190D nejlon természetesen szintén vízhatlanul csatlakozik át a gumicsizmába, mely ellenálló és stabil a talpa, minden körülmények között. A pántoknak köszönhetően, ez a csizma nagyon könnyen csatolható. Csekély súlya kellemessé teszi a viselését hosszabb séta során is! Nem utolsó sorban, a River sorozat felülete rendkívül kopásálló! Hozzávetőleges súlya mindössze 2,2 kg.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a River gázló combcsizma sorozat, a Delphin márkától, mely kiváló adottságokkal rendelkezik, megfizethető áron és magas minőségű kivitelezésben! A különböző részek csatlakoztatásához a 190D nejlon szövetet használtak, a legmodernebb varrat technológiával (SONIC SEAM). Bár a varrat ebben az esetben nem egészen pontos kifejezés, mert ennél a technológiánál nem lehet látni a felszínen a hagyományos varratokat, csupán csak egy karcsú vonal látható, ami hosszú távú használatnál is ellenáll bármilyen sérülésnek vagy szivárgásnak. Mindezeknek köszönhetően 100 %-osan vízállóak a varratok, akárcsak a profi modelleknél.
A 190D nejlon természetesen szintén vízhatlanul csatlakozik át a gumicsizmába, mely ellenálló és stabil a talpa, minden körülmények között. A pántoknak köszönhetően, ez a csizma nagyon könnyen csatolható. Csekély súlya kellemessé teszi a viselését hosszabb séta során is! Nem utolsó sorban, a River sorozat felülete rendkívül kopásálló! Hozzávetőleges súlya mindössze 2,2 kg.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.