Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Wizard széria a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat. A legújabb balin, sügér és egyéb kisebb halak horgászatához, light pergetésre szánt csalival sincs ez másképp.
A Slice változat sokak kedvelt csalija lett, mely leginkább balinos pergetésekkor bizonyított, így bővítve a szortimentet, megalkottuk a Mini Slice változatott is, mely 4 színben és 2 méretben az UL horgászokat fogja kiváltképp szolgálni és kapásokhoz vezetni.
A csali különleges vágott oldalas kialakítású, mely tökéletesen utánozza a sérült táplálékhalakat. Bevontatása az egyéb támolygókéval azonos, lassú tempoban folyamatosan, de akár a lehulló falevél effektus, meg-meg állítva is alkalmazható vele. Folyamatosan, akár gyorsan vontatva a balinok becserkészésére egyaránt tökéletes opció.
A műcsali extra fogósságát, a mind a két oldalán található fényvisszaverős rész fokozza, melyből a hátoldali megegyező mindegyiken, az előlapi pedig a feltüntetett színt tartalmazza.
Ajánlott variáns balinra és sügérre, méreteinek köszönhetően, light és UL pecák alkalmával a kisebb méretű halak, domolykó, jász is elejthető használatukkal.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Wizard széria a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat. A legújabb balin, sügér és egyéb kisebb halak horgászatához, light pergetésre szánt csalival sincs ez másképp.
A Slice változat sokak kedvelt csalija lett, mely leginkább balinos pergetésekkor bizonyított, így bővítve a szortimentet, megalkottuk a Mini Slice változatott is, mely 4 színben és 2 méretben az UL horgászokat fogja kiváltképp szolgálni és kapásokhoz vezetni.
A csali különleges vágott oldalas kialakítású, mely tökéletesen utánozza a sérült táplálékhalakat. Bevontatása az egyéb támolygókéval azonos, lassú tempoban folyamatosan, de akár a lehulló falevél effektus, meg-meg állítva is alkalmazható vele. Folyamatosan, akár gyorsan vontatva a balinok becserkészésére egyaránt tökéletes opció.
A műcsali extra fogósságát, a mind a két oldalán található fényvisszaverős rész fokozza, melyből a hátoldali megegyező mindegyiken, az előlapi pedig a feltüntetett színt tartalmazza.
Ajánlott variáns balinra és sügérre, méreteinek köszönhetően, light és UL pecák alkalmával a kisebb méretű halak, domolykó, jász is elejthető használatukkal.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.