Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Kifejezetten a rablóhal horgászok számára ajánlott speciális halkiemelő. Rendkívül kíméletes és hatékony. Működési elve nagyon egyszerű, hiszen a hengeres testen található - egy újjal könnyedén mozgatható - pöcök felhúzásával szétnyílik az erős rugós pofarész. A pöcköt elengedve megragadja a ragadozóhal (csuka, süllő, harcsa) kemény csontos száját és el nem engedi! Keményen fogja a termetes halakat is, amely így biztonságos kiemelést tesz lehetővé, anélkül hogy a hal szájába kellene nyúlnunk. Annak ellenére, hogy milyen erős a pofarész mégsem okoz semmilyen külsérelmi nyomot a halnak, hiszen a „fogak” lekerekítettek. Így egy gyors mérlegelés és fotózás után (a horog ütötte seb kivételével) egyetlen karcolás nélkül engedhetjük vissza kedvencünket éltető elemébe. A kíméletlen vágóhorog ideje lejárt!!! Az Energoteam Lip Grip fejrésze rozsdamentes anyagból készül, és teljes hossza 30 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kifejezetten a rablóhal horgászok számára ajánlott speciális halkiemelő. Rendkívül kíméletes és hatékony. Működési elve nagyon egyszerű, hiszen a hengeres testen található - egy újjal könnyedén mozgatható - pöcök felhúzásával szétnyílik az erős rugós pofarész. A pöcköt elengedve megragadja a ragadozóhal (csuka, süllő, harcsa) kemény csontos száját és el nem engedi! Keményen fogja a termetes halakat is, amely így biztonságos kiemelést tesz lehetővé, anélkül hogy a hal szájába kellene nyúlnunk. Annak ellenére, hogy milyen erős a pofarész mégsem okoz semmilyen külsérelmi nyomot a halnak, hiszen a „fogak” lekerekítettek. Így egy gyors mérlegelés és fotózás után (a horog ütötte seb kivételével) egyetlen karcolás nélkül engedhetjük vissza kedvencünket éltető elemébe. A kíméletlen vágóhorog ideje lejárt!!! Az Energoteam Lip Grip fejrésze rozsdamentes anyagból készül, és teljes hossza 30 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.