Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint egy vadonatúj fejlesztésű, EVA anyagú u-pose úszó.
Stefan Seuß speciálisan intenzíven horgászott vizekhez fejlesztette, valamint olyan szituációkhoz, amikor a harcsák kényesen táplálkoznak. Különlegessége a hagyományos típusokkal szemben, hogy a felületén remekül meg tud tapadni az aroma, így remek kísérletezési lehetőséget kínál a harcsás aromákkal való használathoz. Ezzel a praktikával még vonzóbbá tehetjük a végszerelékünket a harcsák számára és előbb érhetünk el kapást. Ez a típus csak egészen kis áramlást kelt a csali előtt, amit segítségével abban a vízközti magasságban kínálhatunk fel, ahol a legjobbnak véljük.
Kiszerelés: 2 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint egy vadonatúj fejlesztésű, EVA anyagú u-pose úszó.
Stefan Seuß speciálisan intenzíven horgászott vizekhez fejlesztette, valamint olyan szituációkhoz, amikor a harcsák kényesen táplálkoznak. Különlegessége a hagyományos típusokkal szemben, hogy a felületén remekül meg tud tapadni az aroma, így remek kísérletezési lehetőséget kínál a harcsás aromákkal való használathoz. Ezzel a praktikával még vonzóbbá tehetjük a végszerelékünket a harcsák számára és előbb érhetünk el kapást. Ez a típus csak egészen kis áramlást kelt a csali előtt, amit segítségével abban a vízközti magasságban kínálhatunk fel, ahol a legjobbnak véljük.
Kiszerelés: 2 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.