A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A Haldorádó Aprócikk Program magában foglal minden olyan kiegészítőt, amelyek elengedhetetlenek az eredményes horgászat során. Kiemelt hangsúlyt fordítunk arra, hogy csakis a legjobb minőségű termékeket kínáljuk vásárlóink számára!
Ha igazán erős kapocsra van szüksége, ne keressen tovább! Ez az! Még a legkisebb méretnek is 20 kg a szakítószilárdsága, míg a nagy ragadozó, vagy nádi pontyozáshoz készült méretnek 38 kg! Hogy nem ez lesz a felszerelésének a leggyengébb pontja, az BIZTOS! 3 különböző méretben kerül forgalomba. Terhelhetőségük: kicsi - 20 kg, közepes - 33 kg, nagy - 38 kg. A kicsi és a közepes méretekből 12 db, míg a nagyból 10 db forgó található 1 csomagban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Aprócikk Program magában foglal minden olyan kiegészítőt, amelyek elengedhetetlenek az eredményes horgászat során. Kiemelt hangsúlyt fordítunk arra, hogy csakis a legjobb minőségű termékeket kínáljuk vásárlóink számára!
Ha igazán erős kapocsra van szüksége, ne keressen tovább! Ez az! Még a legkisebb méretnek is 20 kg a szakítószilárdsága, míg a nagy ragadozó, vagy nádi pontyozáshoz készült méretnek 38 kg! Hogy nem ez lesz a felszerelésének a leggyengébb pontja, az BIZTOS! 3 különböző méretben kerül forgalomba. Terhelhetőségük: kicsi - 20 kg, közepes - 33 kg, nagy - 38 kg. A kicsi és a közepes méretekből 12 db, míg a nagyból 10 db forgó található 1 csomagban.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.