Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Hook Aligner hétköznapi nyelven nem más, mint egy „horogbefordító”. A rendkívül egyszerűen használható praktikus szilikon eszközzel új utak nyíltak meg a horogelőkék elkészítéséhez. A Hook Aligner tulajdonképpen a különböző zsugorcsövek helyettesítésére szolgál, hisz sem a zsugorításhoz, sem pedig a megfelelő szög kialakításra nem kell többé gőzt vagy forró vizet használni. Használatával, sokkal jobb „akadás” érhető el, mint egy hagyományos szerelékkel. Kialakításánál fogva minden esetben megfelelő horoghelyzetet biztosít. Egyszerűen és gyorsan használható, mivel nem kell mást tenni, mint felfűzni az előkére és ráhúzni a horog szárára. Előnyös tulajdonsága, hogy ha esetleg a horog kicsorbul vagy eltörik, ismételten felhasználható. Strapabíró anyagánál fogva a kemény és erőteljes fárasztások során sem megy tönkre. 8-12 méretű horgokhoz. Kiszerelés: 10 darab / csomag.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Hook Aligner hétköznapi nyelven nem más, mint egy „horogbefordító”. A rendkívül egyszerűen használható praktikus szilikon eszközzel új utak nyíltak meg a horogelőkék elkészítéséhez. A Hook Aligner tulajdonképpen a különböző zsugorcsövek helyettesítésére szolgál, hisz sem a zsugorításhoz, sem pedig a megfelelő szög kialakításra nem kell többé gőzt vagy forró vizet használni. Használatával, sokkal jobb „akadás” érhető el, mint egy hagyományos szerelékkel. Kialakításánál fogva minden esetben megfelelő horoghelyzetet biztosít. Egyszerűen és gyorsan használható, mivel nem kell mást tenni, mint felfűzni az előkére és ráhúzni a horog szárára. Előnyös tulajdonsága, hogy ha esetleg a horog kicsorbul vagy eltörik, ismételten felhasználható. Strapabíró anyagánál fogva a kemény és erőteljes fárasztások során sem megy tönkre. 8-12 méretű horgokhoz. Kiszerelés: 10 darab / csomag.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.