Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Carp Academy Biztonsági ólomkapocs működésének az a lényege, hogy az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Az ólom e kapocsból kisebb erő hatására szakad ki, mint amekkora zsinórunk elszakításához kellene. Minden horgász megtapasztalta már azt a rendkívül kellemetlen élményt, amikor a régen várt nagy hal az akasztást követően egy víz alatti akadóba viszi a szerelést. Ilyenkor hiába az erős felszerelés, a hal általában letépi magát. Ez a szerelék erre kínál megoldást. Nem mellékes, hogy beszakadt fix végszerelékek esetében a hal maga is megszabadulhat az ólomtól, ha ilyen rendszer tartja azt helyén. A csomagban 5-5 darabot talál a kapocsból és a gumiharangból, valamint 10 darabot a biztosítószegből.
Néhány jótanács a használata során
1. Általános használat során ajánlott, megfelelő hosszúságú gubancgátló csővel összekötni. Ez akkor hatásos, ha a horogelőkénél legalább 25 mm-rel hosszabb. A kellő hosszúságú gubancgátló cső után húzzon a főzsinórra egy gumiharangot, majd végül az ólomkapcsot.
2. Húzza be a forgókapcsot az ólomkapocs hengeres részébe. Itt a belső kialakítás miatt a forgókapocs szeme automatikusan a megfelelő pozícióba kerül ahhoz, hogy a biztosítószeggel rögzíthesse.
3. Akassza a kiválasztott ólmot az ólomkapocs fülébe, majd ennek törzsére tolja rá a gumiharangot. A gubancgátló csövet tolja be a gumiharangba, ezzel kialakul az áramvonalas és gubancmentes szerelék.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.