Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A PB Products Stick mix Stringer Needle & Stripper fűzőtű egy új fejlesztésű erős, masszív a megszokottnál hosszabb tűvel rendelkező, szívós szerszám, mely elsősorban azok számára készült, akik PVA szalagra fűzött bojlifüzért, vagy PVA hálóba töltött etetőanyagot (Stick mixet) szeretnének a horogcsali mellett felkínálni. Erre a fűzőtűre garantáltan kényelmesen fel tudjuk fűzni a hosszabb stick mix hurkákat is. Az eszköz nyélrésze ergonomikus kialakítású, nagyon kényelmes, stabil fogást tesz lehetővé. Az oldalán és az elején lévő barázdás gumi felületnek köszönhetően nedves kézben sem csúszkál. A nyélrészbe egy másik hasznos kiegészítőt is építettek a tervezők, amely egy rozsdamentes acélból készült zsinórhántoló. Ezzel az apró, de annál hasznosabb praktikával nem kell egy másik szerszámot előkeresnünk a dobozunkból egy előke készítésénél, a Stick mix Stringer Needle&Stripper fűzőtűnél több funkció kapunk egyetlen eszközben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A PB Products Stick mix Stringer Needle & Stripper fűzőtű egy új fejlesztésű erős, masszív a megszokottnál hosszabb tűvel rendelkező, szívós szerszám, mely elsősorban azok számára készült, akik PVA szalagra fűzött bojlifüzért, vagy PVA hálóba töltött etetőanyagot (Stick mixet) szeretnének a horogcsali mellett felkínálni. Erre a fűzőtűre garantáltan kényelmesen fel tudjuk fűzni a hosszabb stick mix hurkákat is. Az eszköz nyélrésze ergonomikus kialakítású, nagyon kényelmes, stabil fogást tesz lehetővé. Az oldalán és az elején lévő barázdás gumi felületnek köszönhetően nedves kézben sem csúszkál. A nyélrészbe egy másik hasznos kiegészítőt is építettek a tervezők, amely egy rozsdamentes acélból készült zsinórhántoló. Ezzel az apró, de annál hasznosabb praktikával nem kell egy másik szerszámot előkeresnünk a dobozunkból egy előke készítésénél, a Stick mix Stringer Needle&Stripper fűzőtűnél több funkció kapunk egyetlen eszközben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.