Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Foxmindig is élen járt a horgászeszközök fejlesztésében, újdonságok készítésében. Ez a prémium kategóriás márka már bebizonyította, hogy a legjobb minőséget kínálja, legyen szó botról, orsóról, kiegészítőről, vagy épp aprócikkről.
Ha olyan helyen horgászunk, ahol gyakori a csónakos és hajóforgalom, bizony kellő körültekintés és folyamatos éberség nélkül könnyedén összeszedhetik zsinórunkat. Ezt a legegyszerűbben egy ügyes megoldással orvosolhatjuk. A bevetett végszerelék zsinórját a képen látható ólommal tudjuk elmeríteni. A nevéből is látszik, hogy a rögzítő elem a világhírnévre is szert tett MK2-es Swinger megoldásból került át erre a nehezékre. Elég a zsinórunkra ráakasztani és a rajta lévő kötéllel leereszteni a megfelelő távolságig. Kapáskor ezen az elemen könnyedén átszalad a zsinór, így azt késedelem nélkül tudja jelzőnk jelezni. A bevágáskor viszont pont úgy, ahogy az MK2-es swingeren, a nehezéken lévő kapocs is kinyílik, szabad utat engedve zsinórunknak. A hozzá adott praktikus tároló elemet a rod pod-ra rögzítve csak annyi zsinórt kell, hogy leengedjünk, amennyire valóban szükségünk van.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Foxmindig is élen járt a horgászeszközök fejlesztésében, újdonságok készítésében. Ez a prémium kategóriás márka már bebizonyította, hogy a legjobb minőséget kínálja, legyen szó botról, orsóról, kiegészítőről, vagy épp aprócikkről.
Ha olyan helyen horgászunk, ahol gyakori a csónakos és hajóforgalom, bizony kellő körültekintés és folyamatos éberség nélkül könnyedén összeszedhetik zsinórunkat. Ezt a legegyszerűbben egy ügyes megoldással orvosolhatjuk. A bevetett végszerelék zsinórját a képen látható ólommal tudjuk elmeríteni. A nevéből is látszik, hogy a rögzítő elem a világhírnévre is szert tett MK2-es Swinger megoldásból került át erre a nehezékre. Elég a zsinórunkra ráakasztani és a rajta lévő kötéllel leereszteni a megfelelő távolságig. Kapáskor ezen az elemen könnyedén átszalad a zsinór, így azt késedelem nélkül tudja jelzőnk jelezni. A bevágáskor viszont pont úgy, ahogy az MK2-es swingeren, a nehezéken lévő kapocs is kinyílik, szabad utat engedve zsinórunknak. A hozzá adott praktikus tároló elemet a rod pod-ra rögzítve csak annyi zsinórt kell, hogy leengedjünk, amennyire valóban szükségünk van.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.