Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Double Decker sátorasztal egyedülálló a maga nemében, hiszen két szinttel rendelkezik, így kényelmesen tárolható rajta az összes szükséges eszköz. Kialakításának köszönhetően, jól elkülöníthetők a horgászathoz szükséges egyéb kiegészítők, míg az alsó részen a végszerelék kellékei foglalhatnak helyet. A felső részen egy rögzítő perem kapott helyet, ami telefon, vagy táblagép támasztékaként szolgál, a filmnézés közben. Mindannyian tapasztaljuk, hogy mennyire kifizetődő az eszközök rendszerezett elrendezése a vízparton. Lábai behajthatók az asztalkerethez, emellett csuklós felső része könnyen összehajtható, hogy elcsomagolt állapotban a lehető legkisebb legyen a talicskán, vagy autóban történő szállítás során.
Az asztalkán kívül, ez a termék tartalmaz egy rendszerezőt, melyet a kétszintes asztalhoz lehet rögzíteni. Ez a praktikus táska több hasznos zsebbel, és nagy tárolóval is rendelkezik. Van hely benne akár mini gázpalacknak, akár power bank - nak, tulajdonképpen a testre szbásának lehetőségei végtelenek!
Tulajdonságok:
- Teljesen állítható rögzítő lábak
- Forgatható sárláb
- Tartós fémváz
- Víztelenítő lyukak az asztal mindkét szintjén
- Kétszintes asztal minimális helyigénnyel
- Természetazonos zöld szín
- Táblagép, vagy telefonrögzítő sáv a felső szinten
- Méret (alsó tálca): 55x35 cm
- Méret (felső tálca): 50x24 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.