Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A BOATMAN Actor Plus Basic egy kiemelkedően jó ár/érték arányú, vadonatúj etetőhajó típus a kínálatunkban! Ez a típus a sima Actor etetőhajó továbbfejlesztett változata, ennek megfelelően kicsit mindenből jobb, okosabb, illetve nagyobb. A főbb különbség a középső részénél található, mivel ez egy nagyméretű tartály, mely kétfelé osztható, a két rekeszajtó pedig egyszerre, vagy külön-külön is nyitható. A tartályt a csónakkal együtt szállított elválasztó elemmel tudjuk elosztani. A hátsó részen egy külső, távvezérelhető kampó kapott helyet, ami a szerelék behordását könnyíti meg. Az etetőanyag rekesz tetejére egy fedőelem is került, mely kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy ha esőben horgászunk, egyrészt az etetőanyag nem ázik meg míg bejuttatjuk, másfelől PVA zsákos etetésnél a csomagunk szintén egyben marad behordásig.
Mivel a hajó nagyobb és több súlyt is képes megmozgatni, ennek beépített akkuja már 11.1 V-os, kapacitása 10.000 mAh, mely nagyjából 2.5 óra folyamatos mozgást tesz lehetővé egy feltöltött akkuval. Ez az időtartam számtalan behúzásra elegendő. További hasznos tulajdonsága, hogy képesek vagyunk a kapott USB átalakítóval a hajó akkujáról feltölteni a távirányítót, de akár a mobilunkat is. A hajótest csavarozott, nem ragasztott, így sokkal strapabíróbb.
A hajót 500 méteres hatótávolságra tervezték, így gyakorlatilag nem létezik olyan hely, melyet nem tudunk megetetni a szerelékünk számára.
Paraméterek, tulajdonságok
Menetkészen, távirányítóval, akkumulátorral, töltővel, teljesen kompletten szállítjuk! Természetesen használat előtt azért fel kell tölteni mind a hajó akkumulátorát (a kapott hálózati adapteres töltővel), mind pedig (egy USB töltőről, pl. számítógép USB portjáról, a kapott USB töltőkábel segítségével) a távirányítót is!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.