A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Az ICC Kompresszoros bojlinyomó pogácsás változata nem vágható kinyomó tölcséres, hanem előre furatolt kinyomó pogácsák felhasználását teszi lehetővé. Az alap kinyomó nem tartalmaz kinyomó pogácsát, azokat opcionálisan van lehetőség hozzá kiválasztani. A különböző méretű furatokkal ellátott pogácsákkal sok időt megspórolhatunk csalink készítése közben, hiszen egyszerre több hurkát tudunk elkészíteni, mint a műanyag kinyomó tölcsér esetében.
A kisebb méreteknél (16 mm és 18 mm) három furat található, így háromszor gyorsabban fogjuk tudni elkészíteni, görgetni kívánt hurkákat, csak győzzük tölteni! A nagyobb méreteknél (20 mm, 22 mm, 24 mm) kettő furat található, amely megfelezi a nagyobb csalik esetében is a hurkakészítési időt. Egyszerű, de nagyon praktikus termék, amely lényegesen meggyorsítja, valamint megkönnyíti munkánkat!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az ICC Kompresszoros bojlinyomó pogácsás változata nem vágható kinyomó tölcséres, hanem előre furatolt kinyomó pogácsák felhasználását teszi lehetővé. Az alap kinyomó nem tartalmaz kinyomó pogácsát, azokat opcionálisan van lehetőség hozzá kiválasztani. A különböző méretű furatokkal ellátott pogácsákkal sok időt megspórolhatunk csalink készítése közben, hiszen egyszerre több hurkát tudunk elkészíteni, mint a műanyag kinyomó tölcsér esetében.
A kisebb méreteknél (16 mm és 18 mm) három furat található, így háromszor gyorsabban fogjuk tudni elkészíteni, görgetni kívánt hurkákat, csak győzzük tölteni! A nagyobb méreteknél (20 mm, 22 mm, 24 mm) kettő furat található, amely megfelezi a nagyobb csalik esetében is a hurkakészítési időt. Egyszerű, de nagyon praktikus termék, amely lényegesen meggyorsítja, valamint megkönnyíti munkánkat!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.