Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A PB Products Hit&Run Inline System ólomrendszer a maga nemében szinte egyedülálló! Tulajdonképpen egy belső zsinórvezetésű ólom, amely átalakítás nélkül használható fix,csúszó,vagy ólom elhagyós biztonsági szerelékként!A szerelék működésnek a lényege, hogy a speciális kialakítású műanyag ólombetétre felhelyezett ólom fixen tart a helyén, azonban a csalinkat felszippantó hal ha megugrik, szerelékünk azonnal csúszóvá válik, így a ponty mozgásának teljes teret biztosít. Ennek óriási előnye, hogy a hal fárasztáskor az ólomsúly nem tágítja ki a horog ütötte sebet.
Kiszerelés: 1 db ólom + 1 db speciális ólombetét + 1 db gumihüvely / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A PB Products Hit&Run Inline System ólomrendszer a maga nemében szinte egyedülálló! Tulajdonképpen egy belső zsinórvezetésű ólom, amely átalakítás nélkül használható fix,csúszó,vagy ólom elhagyós biztonsági szerelékként!A szerelék működésnek a lényege, hogy a speciális kialakítású műanyag ólombetétre felhelyezett ólom fixen tart a helyén, azonban a csalinkat felszippantó hal ha megugrik, szerelékünk azonnal csúszóvá válik, így a ponty mozgásának teljes teret biztosít. Ennek óriási előnye, hogy a hal fárasztáskor az ólomsúly nem tágítja ki a horog ütötte sebet.
Kiszerelés: 1 db ólom + 1 db speciális ólombetét + 1 db gumihüvely / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.