Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Új kialakítású Fox Kling On ólom, amely ideális folyóvizeken és lejtős medertörések meghorgászásához, mely tartós, terepszínű, csillogásmentes, matt gumis bevonattal rendelkezik. Nagy szemű forgóval látták el, mely könnyen felhelyezhető bármelyik ólomkapocsba és illik az összes Fox Heli Fuffer hüvelybe.
Tulajdonságok:
- öntött 3D camo felület
- Ideális medertöréseken történő horgászathoz
- álcázott, gumírozott matt bevonat
- nagyméretű forgószem
- elérhető többféle súlyban
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Új kialakítású Fox Kling On ólom, amely ideális folyóvizeken és lejtős medertörések meghorgászásához, mely tartós, terepszínű, csillogásmentes, matt gumis bevonattal rendelkezik. Nagy szemű forgóval látták el, mely könnyen felhelyezhető bármelyik ólomkapocsba és illik az összes Fox Heli Fuffer hüvelybe.
Tulajdonságok:
- öntött 3D camo felület
- Ideális medertöréseken történő horgászathoz
- álcázott, gumírozott matt bevonat
- nagyméretű forgószem
- elérhető többféle súlyban
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.