Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg "férget" jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. "Letornázni" nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, harcsa, afrikai harcsa, amerikai harcsa.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg "férget" jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. "Letornázni" nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, harcsa, afrikai harcsa, amerikai harcsa.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.