A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A Covert Mugga Continental, a legendás hírnevű Mugga horgok legújabb tagja. A klasszikus, rendkívül közkedvelt, közismert nevén a Curve Shank horog típus továbbfejlesztéséből született meg a Continental, amelyet rövid szár, speciális, 30 fokos szögben visszahajtott, és meghosszabbított, enyhén megtört horoghegy jellemzi. A horgokat úgy tervezték, hogy még zsugorcső, vagy Line Aligner használata nélkül is tökéletes akadást biztosítsanak. A formájának köszönhetően könnyedén befordul a ponty szájába. A különleges gyártási technológia révén a rendkívül erős anyagból készített Continental horgok 30%-al erősebbek, és strapabíróbbak, és jóval, magasabb széntartalommal rendelkeznek, mint az eddig forgalomba kerülő Mugga horgok. Az új típus kiválóan használható bármely helyzetben, sőt, tulajdonságainál fogva akadókban és nehéz terepen való horgászatra is kiválóan alkalmas. Megbirkózik még a legnagyobb pontymatuzsálemekkel, a legextrémebb helyeken, illetve helyzetekben is. A Continental is, kémiailag edzett kis mikroszakállal rendelkezik, így a halak ajkában nem okoz nagy sérülést. A tartósság növelése érdekében a horgokat egy matt, az úgynevezett Covert álcaszínű teflonbevonattal látták el, amely tökéletesen illeszkedik a meder fenék környezetébe. Ennek még a másik óriási előnye, hogy nem kelt csillogó hatást, így az óvatos pontyokban sem kelt gyanút. Az egyszerű, praktikus és jól zárható műanyag tasakos csomagolásban 10 db horog kapott helyet. Minden előkezsinórhoz kiválóan alkalmazható, legyen szó lágy, vagy akár merev bevontos előkékről. A Mugga Continental szinte minden csali kombinációhoz / hóember, süllyedő, könnyített, lebegő/ megfelelő választás lehet.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.