A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A Shimano legújabb konstrukciónak egyike a speciális igénykehez kialakított, nagyhalas SpeedMaster 14000 XTC orsó. Magas műszaki paraméterekkel rendelkezik, amely minden vérbeli pontyhorgász szívét megdobogtatja, aki csak kézbe veszi! A SpeedMaster 14000 XTC a legnagyobb méretű távdobó orsó azoknak, akik a leglehetetlenebb távolságokat szeretnék meghorgászni. Az X-Ship meghajtó rendszerrel kombinált 4,3:1-es áttétel és a 4+1 csapágy egy igazi erőgéppé teszi az orsót, a legnagyobb erőhatásokat, terheléseket is gond nélkül bírja! Hasznos elem a Super Stopper II rendszer is, mely az eszköz holtjátékát teljesen a nullára redukálja. Ez az orsó szuper lassú dobemelési technológiával és hidegsajtolási megmunkálással készült AR-C dobóperemmel ellátott, 76 mm átmérőjű dobbal készül. Mindez tökéletes zsinórfektetést és nagy dobásokat tesz lehetővé, ami alapfeltétel egy ilyen típusnál! Hajtókarjának fordulatonkénti 103 cm-es zsinórbehúzó képessége megoldja a távoli dobások hosszas visszacsévélésének problémáját is. Az 14000 XTB zsinórkapacitása 0,35 mm / 550 m; 0,40 mm / 400 m; 0,45 mm / 300 m, azonban extra tartozékként két-két dobszűkítő is jár ehhez a Shimano orsóhoz, egyikkel 10000-es, másikkal 3500-as méretűre lehet a zsinórkapacitást kisebbre venni. Az orsó kiváló alapanyagai, precíz mérnöki megoldásai és az ezek által nyújtott kiemelkedő használati élmény éreztetik az eszköz tulajdonosával, hogy hosszú időre és igénybevételre tervezték orsóját. Az orsón megtalálható a könnyen hozzá férhető külső olajozási pont is, amely gyors és hatékony kenőanyag utánpótlást biztosít. Mindezt a Shimano 2 év gyári garanciával pecsételi meg!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.