Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Dam cég teszthorgászai segítségével megújított Nanoflex Pro+ univerzális pergetőbot sorozata minőségben és tudásban is szintet lépett. A Nanoflex Pro+ előző három generációjának legnagyszerűbb tulajdonságait még magasabb szintre emelték ebben a legújabb verzióban. A hihetetlenül vékony, erőteljes és könnyű TC30 Nano karbon bottest legalább olyan jól néz ki, mint amilyen teljesítményt nyújt. A bottest anyaga matt bevonatú kereszt szövött karbon, mely SeaGuide SiC gubancmentes gyűrűket kapott. A Nano-karbon (keresztszövéssel) technológia lehetővé teszi, hogy csalijainkat pontosan és nagy távolságra is eljuttathassuk. Normál szállítási hosszal, könnyű súllyal és profi orsótartóval rendelkező botcsalád, melyet ha kézbe vesszük, rögtön feltűnik könnyű súlya, gerincessége és a terhelés alatti gyors felkeményedése. Csalink, műcsalink minden rezdülését és a halak finom kapását is tökéletesen érzékeljük.
Tulajdonságok:
- matt bevonatú keresztszövött karbon a teljes blankon
- VSS orsótartóval és SeaGuide SiC gubancmentes gyűrűsorral ellátva
- EVA felső markolattal és teljes parafa nyéllel készítve
- 2 részes modell
- hossz: 240 cm
- szállítási hossz: 127 cm
- súly: 152 gramm
- dobósúly: 14-40 gramm
- akció: moderate fast
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Dam cég teszthorgászai segítségével megújított Nanoflex Pro+ univerzális pergetőbot sorozata minőségben és tudásban is szintet lépett. A Nanoflex Pro+ előző három generációjának legnagyszerűbb tulajdonságait még magasabb szintre emelték ebben a legújabb verzióban. A hihetetlenül vékony, erőteljes és könnyű TC30 Nano karbon bottest legalább olyan jól néz ki, mint amilyen teljesítményt nyújt. A bottest anyaga matt bevonatú kereszt szövött karbon, mely SeaGuide SiC gubancmentes gyűrűket kapott. A Nano-karbon (keresztszövéssel) technológia lehetővé teszi, hogy csalijainkat pontosan és nagy távolságra is eljuttathassuk. Normál szállítási hosszal, könnyű súllyal és profi orsótartóval rendelkező botcsalád, melyet ha kézbe vesszük, rögtön feltűnik könnyű súlya, gerincessége és a terhelés alatti gyors felkeményedése. Csalink, műcsalink minden rezdülését és a halak finom kapását is tökéletesen érzékeljük.
Tulajdonságok:
- matt bevonatú keresztszövött karbon a teljes blankon
- VSS orsótartóval és SeaGuide SiC gubancmentes gyűrűsorral ellátva
- EVA felső markolattal és teljes parafa nyéllel készítve
- 2 részes modell
- hossz: 240 cm
- szállítási hossz: 127 cm
- súly: 152 gramm
- dobósúly: 14-40 gramm
- akció: moderate fast
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.