Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Íme, a Benzár River Bolo, a vastag és nehéz horgászbotok ideje lejárt!
A rezgőspicces újdonságok mellett, Benzár Zsolt sokéves tapasztalatát és a trendek követelményeként létrejött elvárásokat összehozva született meg a legújabb River Bolo széria, a folyóvízi úsztatás szerelmeseinek minden elvárását teljesítve, sőt a botok kézbevétele után felülmúlva azokat. A kimagasló minőségű IM12-es karbonnak köszönhetően rendkívül könnyű, mégis gyorsan felkeményedő blankot kapott, nevéből adódóan is, a legkeményebb folyóvízi körülményekre lett létrehozva. Súlya a legjobb optimum szerint lett beállítva, hogy akár egésznapos horgászat mellett is kényelmesen, komfortosan használható legyen. Prémium hússzútalpas Sic gyűrűsora természetesen ezen a modellen is 3 darab csúszó kialakítású gyűrűvel egészült ki, mely gondoskodik a tökéletes parabolikus akciója mellett, a bothoz való zsinórtapadás és súrlódás csökkentéséről, a dobások hosszának növelése mellett. Kikönnyített, teljesen masszív fém kivitelezésű békazáras orsótartója stabil tartást garantál a használt orsókhoz. Minőségben és kezelhetőségben a River változat jelenleg a legjobb bolognai bot a Benzár szortimentben, a technika kedvelőinek csalódásmentes választást szolgáltatva.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Benzár River Bolo, a vastag és nehéz horgászbotok ideje lejárt!
A rezgőspicces újdonságok mellett, Benzár Zsolt sokéves tapasztalatát és a trendek követelményeként létrejött elvárásokat összehozva született meg a legújabb River Bolo széria, a folyóvízi úsztatás szerelmeseinek minden elvárását teljesítve, sőt a botok kézbevétele után felülmúlva azokat. A kimagasló minőségű IM12-es karbonnak köszönhetően rendkívül könnyű, mégis gyorsan felkeményedő blankot kapott, nevéből adódóan is, a legkeményebb folyóvízi körülményekre lett létrehozva. Súlya a legjobb optimum szerint lett beállítva, hogy akár egésznapos horgászat mellett is kényelmesen, komfortosan használható legyen. Prémium hússzútalpas Sic gyűrűsora természetesen ezen a modellen is 3 darab csúszó kialakítású gyűrűvel egészült ki, mely gondoskodik a tökéletes parabolikus akciója mellett, a bothoz való zsinórtapadás és súrlódás csökkentéséről, a dobások hosszának növelése mellett. Kikönnyített, teljesen masszív fém kivitelezésű békazáras orsótartója stabil tartást garantál a használt orsókhoz. Minőségben és kezelhetőségben a River változat jelenleg a legjobb bolognai bot a Benzár szortimentben, a technika kedvelőinek csalódásmentes választást szolgáltatva.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.