A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 csg Gamakatsu horgot. 2 db bot vásárlása esetén 2 csg horgot adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
A Carp Academy égisze alatt forgalomba kerülő, különféle pontyos kiegészítők rengeteg horgász kelléktárába jutottak el az évek során, s minden túlzás nélkül állítható, hogy tökéletesen kiállják a mindennapok próbáit. Horgászbotok ezidáig nem gyarapították a márka kínálatát, viszont a háttérben folyamatosan zajlottak az újabb, nagyszabású projektek tesztjei. Hosszas fejlesztőmunka után, a pontyhorgászokat megcélozva hozta létre a cég elsőként az Endless szériát! Ennél a botcsaládnál egyértelműen az volt a koncepció, hogy a lehető legjobb minőségű, csúcs paraméterekkel felruházott botot építsék meg, méghozzá úgy, hogy a nevéhez hűen, a végtelenbe rugaszkodjon a használati élménye, viszont a termék ára a földön maradjon! Na, ez az igazi kihívás egy gyártónak! Kézbe véve és a gyakorlatban megtapasztalva, mire képes ez az újdonság, nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy sikerült!
Mi teszi különlegessé az Endless botokat, milyen tecnikai tulajdonságokkal rendelkeznek? Nézzük őket sorjában!
Alapanyag: A távdobó konstrukció érdekében, az új modell egy speciális High Modulus Carbon alapanyagra épül, amely egy alapvetően feszes, de kellő érzékenységgel társuló akciót biztosít. Ez elképesztő erővel lövi ki a végszereléket dobás közben, viszont a fárasztás során megtartja progresszív teljes parabola akcióját. Ebből a horgász a gyakorlatban annyit érzékel, hogy a botja fárasztás közben tökéletesen kirugózza a hal mozdulatait és élvezetessé teszi a küzdelem minden pillanatát! Ez a bot amellett, hogy rendkívül erős és hihetetlen könnyű dobni, nagy távolságokat elérni is vele, egyáltalán nem egy túl merev, „buta pálca”!
Gyűrűsor: A bot prémium minőségű SiC gyűrűsorral válik teljessé, mely a teli fonott főzsinórral való horgászatot is kitűnően bírja. A bottesten végigfutó új gyűrűsor nem más, mint az extrém keménységű KW Low Rider SiC. A gyűrűk mérete és elhelyezése is precíz tervezés eredménye. Az átlagos botokon a gyűrűk a bottestre merőlegesen, azaz 90 fokos szöget bezárva helyezkednek el. E botoknál jól látható, hogy a gyűrűk a bottest felé előre dőlnek, a dőlésszög 24 fok, a gyűrű és a bottest által bezárt szög így már „csak” 66 fok. Ráadásul a gyűrűk távolabb kerültek a blanktól, így csökkent a súrlódás és kisebb a gyűrűkből kisurranó zsinór holtjátéka is, aminek eredménye a nagyobb, pontosabb dobások, azonos lendítőerő mellett! A bot spiccgyűrűje duplán megtámasztott, erősített szerkezetű.
Nyél: Az Endless botoknál szintén szembetűnő újítás, az igényes megjelenésű, teljes egészében parafa borítást viselő nyél. Ez a klasszikus pontyozó dizájn nem csak a szemnek kedves, de nagyon kényelmes és stabil fogást is biztosít. Apropó stabilitás, említést érdemel a nagy teherbírású, garantáltan zötyögésmentes orsótartó is!
Kinek ajánljuk a Carp Academy Endless botokat?
Röviden és tömören, bárkinek, aki olyan botra vágyik, amiben 100%-osan megbízhat! Legyen szó akár a parti dobástáv felső határainak feszegetéséről, vagy akár a horgász új rekord halának fárasztásáról, ezek a botok nem fognak csalódást okozni! Ha kifejezetten a távdobás a cél, érdemes a 3,9 méteres botot választani, ha pedig a közép és közép-hosszú távolságok meghorgászása a fő szempont, tökéletes társ, a 3,6 méteres bot. Kiváló minőség, páratlanul jó ár/érték aránnyal!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.