Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Újabb nagyszerű darabbal bővült a halkímélő eszköz-kínálatunk, íme, a Marshal Soft PVC Pontymatrac! A matrac egyik legszembetűnőbb része a PVC-vel borított felső réteg, melynek köszönhetően a víz garantáltan nem szívódik be a matracba, ebből adódóan sokkal kevésbé szívja magába a büdös szagokat, pillanatok alatt megszárad és könnyen takarítható. Következő fontos elem a tépőzáras takaró, mellyel a halat letakarhatjuk a fotózás előtt, hogy megnyugodjon. A halak védelme érdekében a matrac széle magasított peremet kapott, így nem csúsznak le róla. Praktikus része még a kihajtható térdelő szivacs, melynek horogszabadításkor és fotózáskor vesszük igazán hasznát, mert nem lesz egy merő kosz a nadrágunk, s nem utolsó sorban kényelmesebb is. A két csatja és a tépőzár segítségével könnyen szállítási helyzetbe hozható.
Mérete: 110x75 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Újabb nagyszerű darabbal bővült a halkímélő eszköz-kínálatunk, íme, a Marshal Soft PVC Pontymatrac! A matrac egyik legszembetűnőbb része a PVC-vel borított felső réteg, melynek köszönhetően a víz garantáltan nem szívódik be a matracba, ebből adódóan sokkal kevésbé szívja magába a büdös szagokat, pillanatok alatt megszárad és könnyen takarítható. Következő fontos elem a tépőzáras takaró, mellyel a halat letakarhatjuk a fotózás előtt, hogy megnyugodjon. A halak védelme érdekében a matrac széle magasított peremet kapott, így nem csúsznak le róla. Praktikus része még a kihajtható térdelő szivacs, melynek horogszabadításkor és fotózáskor vesszük igazán hasznát, mert nem lesz egy merő kosz a nadrágunk, s nem utolsó sorban kényelmesebb is. A két csatja és a tépőzár segítségével könnyen szállítási helyzetbe hozható.
Mérete: 110x75 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.