Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Íme, a Freestyle Flip, mely túlzás nélkül a legkompaktabb és egyben az egyik legerősebb merítőnyél, amelyet a Spro valaha gyártott! Ez a nyél tulajdonképpen bárhol elfér, akár egy pergető oldaltáskában, vagy az autó kesztyűtartójában is, hiszen mindössze 53 cm a szállítási hossza. A teleszkópos rendszer azonban ne tévesszen meg senkit, a nyél magas minőségű carbon alapra épül, így garantáltan bírni fogja a strapát, legyen szó kemény terepről, nagyobb méretű merítőfejről, vagy akár kapitális halakról. 2,8 méteres hosszával kiváló szolgálatot tesz, szinte bármilyen körülmények között, akkor is, ha a horgász egyszerűen partról használja, vagy épp csónakos horgászat során kamatoztatja a nyél méreteinek előnyeit.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Freestyle Flip, mely túlzás nélkül a legkompaktabb és egyben az egyik legerősebb merítőnyél, amelyet a Spro valaha gyártott! Ez a nyél tulajdonképpen bárhol elfér, akár egy pergető oldaltáskában, vagy az autó kesztyűtartójában is, hiszen mindössze 53 cm a szállítási hossza. A teleszkópos rendszer azonban ne tévesszen meg senkit, a nyél magas minőségű carbon alapra épül, így garantáltan bírni fogja a strapát, legyen szó kemény terepről, nagyobb méretű merítőfejről, vagy akár kapitális halakról. 2,8 méteres hosszával kiváló szolgálatot tesz, szinte bármilyen körülmények között, akkor is, ha a horgász egyszerűen partról használja, vagy épp csónakos horgászat során kamatoztatja a nyél méreteinek előnyeit.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.