Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A Preston In-Line Flat Method Feeder nevű etetőkosarakhoz tervezett eszközzel tökéletes megoldásként gyorsan megtölthetjük etetőanyaggal vagy pellettel a kosarat. A mindig azonos méretű megtöltött kosarakat könnyű pontosan azonos távolságra dobni. Az alul elhelyezett kioldó gombot használva a feederkosár eltávolítható anélkül, hogy etetőanyag maradna a töltőben. Egyre több és több horgász használja a „Method” nevű módszert a feederes horgászatban. Számukra fejlesztették ki az etetőkosár gyorstöltőt (Quick Release Method Mould) két méretben a megfelelő, lapos feeder kosarak sorozatával kiegészítve. Ezeket együtt alkalmazva pillanatok alatt készíthetünk tökéletes aerodinamikai alakú, egyforma méretű és egyenletesen megtöltött feederkosarakat, továbbá a horgot is az etetőanyagba rejthetjük, ahol a legjobb helyen van a gyors kapások szempontjából. A töltő lehetővé teszi kevésbé tapadós etetőanyagok használatát is, melyek a vízben gyorsabban bontanak, ami hasznos azokon a napokon, amikor a halak gyorsan ráállnak az etetésre. A gyorstöltő működik etetőanyaggal és apró szemű, nedvesített pellettel is. Speciálisan a Preston In-Line Flat Method Feeder nevű etetőkosarakhoz lett tervezve.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Preston In-Line Flat Method Feeder nevű etetőkosarakhoz tervezett eszközzel tökéletes megoldásként gyorsan megtölthetjük etetőanyaggal vagy pellettel a kosarat. A mindig azonos méretű megtöltött kosarakat könnyű pontosan azonos távolságra dobni. Az alul elhelyezett kioldó gombot használva a feederkosár eltávolítható anélkül, hogy etetőanyag maradna a töltőben. Egyre több és több horgász használja a „Method” nevű módszert a feederes horgászatban. Számukra fejlesztették ki az etetőkosár gyorstöltőt (Quick Release Method Mould) két méretben a megfelelő, lapos feeder kosarak sorozatával kiegészítve. Ezeket együtt alkalmazva pillanatok alatt készíthetünk tökéletes aerodinamikai alakú, egyforma méretű és egyenletesen megtöltött feederkosarakat, továbbá a horgot is az etetőanyagba rejthetjük, ahol a legjobb helyen van a gyors kapások szempontjából. A töltő lehetővé teszi kevésbé tapadós etetőanyagok használatát is, melyek a vízben gyorsabban bontanak, ami hasznos azokon a napokon, amikor a halak gyorsan ráállnak az etetésre. A gyorstöltő működik etetőanyaggal és apró szemű, nedvesített pellettel is. Speciálisan a Preston In-Line Flat Method Feeder nevű etetőkosarakhoz lett tervezve.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.