Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
A nagysikerű TORNADO Method Mix etetőanyagokkal azonos ízesítésű pellet keverékek, amelyek rendkívül látványosak és fogósak! Több különböző méretű és oldódási idejű pellet mesteri keverékei, amelyekben feltűnően sok az adott ízesítéshez passzoló színes szemcse.
Azt tapasztaltuk, hogy a rikító szemek, különösen a zavarosabb vizekben, extra csáberőt jelentenek és fokozzák a táplálkozási ingert, illetve a halak bátrabban veszik fel így a többnyire feltűnő színű csalit is. Használata nagyon egyszerű, 100-150 ml vízzel kell felönteni (annak függvényében, hogy mennyire tapadósra szeretnénk keverni) majd 8-10 perc pihentetés után már kosárba is tölthető.
De úgy véljük, hogy a legjobb hatásfokot akkor érjük el, ha 50-50%-ban keverjük az azonos ízesítésű TORNADO etetőanyaggal. Ekkor látványos, intenzív felhőt képez a method kosárból kioldódó keverék, miközben a sok puha, színes pellet szem olyan ellenállhatatlan falatokat képez, amelyek mellől a hal addig nem mozdul, amíg egyet is talál.
A színek összeállításánál szempont volt, hogy mindenképp utaljon a termék az ízesítésénél már megszokott változatokra. Így a Puncs & Menta pink vonalon erős, míg, mondjuk a Mangó a narancssárgában bővelkedik.
Ízváltozatok: Sipi 1, Sipi 2, Édes Szamóca, Rokfort Sajt, N-Butyric & Ananász, Mézeskalács, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Puncs & Menta és Tintahal & Barack.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.