A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A FermentX etetőanyagok és magvak lassan, de biztosan meggyőzik a kételkedő horgászokat is, így már nem kérdés, hogy a felmelegedő, vagy a már felmelegedett vizek leghatékonyabb csalogatóanyagai között tartják számon ezeket. Használatuk során eddig az etetőanyagból kiválogatott kukoricaszemek (vagy a külön megvásárolható erjesztetett magvak) jelentették az eredményes csalit. Sikerült azonban ettől egy hatékonyabb csalit előállítani, amely az erjesztett keverékek legjava. Az új csali család neve: FermentX Oldódó Pellet. Sikerült egyetlen szem granulátumba belesűríteni a FermentX velejét. A csali egy attraktív ízbomba, amely folyamatosan változtatja formáját és küldi a jelet a halaknak, hogy egyél meg! A víz hőmérsékletétől függően 40-80 perc alatt feloldódik, de nehezen elképzelhető, hogy addig (ha van a környéken hal) érintetlen marad. Minden csali fúrt, így a csalizás is rendkívül egyszerű, hiszen könnyedén fűzhetjük a hajszálelőkére, vagy szilikon csali gumira. Az összes FermentX etetőanyaghoz kínálunk csalizó pelletet. Jelenleg 6 különböző ízváltozatban: Tejsavas Ananász, Tejsavas Betainos, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Mézes Pálinka és Tejsavas FX 1 kerül forgalomba.
Mikor érdemes használni? A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg a tejsavas etetőanyagok a már felmelegedett vizekben igazán hatékonyak, addig az új - 100%-ban természetes alapú - csalik egész évben eredményesen használhatók, főként a ponty és amur szelektív horgászata során.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.