Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Nagyon jó minőségű, masszív, mobil infra hősugárzó! 3,4 kW-os teljesítményének és a kerámia infra sugárzó hőjének köszönhetően nagyon kellemes hőérzetet biztosít, nagyobb felületen is.
Ez a PB palackra szerelhető hősugárzó remek sátorfűtés, vagy akár a szabadban is használható mobil hősugárzó teraszfűtés. A hőmérséklet fokozatmentesen és jól szabályozható, így takarékosan üzemeltethető.
Jó szolgálatot tesz bármikor, ha kültéri fűtésre van szükség: horgászáskor, téli sportokhoz melegedés céljára, csarnokokban, árusítóhelyeken, vagy bármilyen szabadtéri tartózkodás esetén. A gáz infrasugárzó hője jól irányítható, így akár a hátunkra is irányíthatjuk, míg ülünk egy kempingszéken.
FIGYELEM!
A készülék használatához 30mBar-os nyomáscsökkentő és PB gázpalack szükséges, melyek nem tartozékok. Ez a gázhősugárzó használható többféle gázpalackkal is, és a nyomáscsökkentők csatlakozása mindig a palackhoz kell, hogy igazodjon.
Az általánosan használt háztartási alumínium gázpalackra a rögzítése stabil és nagyon egyszerű, egy szárnyas anya segítségével szerszám nélkül megoldható. Így a gázpalackkal együtt mozgatható.
A hősugárzó tömlővéggel van ellátva, így azt szabványos gáztömlővel lehet csatlakoztatni a gázpalackra szerelt reduktorhoz.
Ez a készülék kültéri hősugárzó. Amennyiben zárt térben használja, gondoskodni kell a légcseréről (részletek a használati utasításban).
Műszaki adatok:
Névleges teljesítmény: 3,4 kW,
Energiahordozó gázfajta: propán-pután
Üzemi nyomás: 30 mbar
Fogyasztás: kb. 0,3 kg / óra
A kerámia rács legnagyobb üzemi hőmérséklete: 860 ˚C)
A készülék önsúlya:2 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.