Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Korda Goo titkos összetevőkből álló, rendkívűl sűrű, koncentrált mártogató aroma, amelyet Loutjie Louwies fejlesztett ki a Dél Afrikai pontyfogó válogatott számára. A többéves fejlesztés igen sikeres volt, hiszen több dobogós helyet is hozott a válogatottnak a pontyfogó világbajnokságon. (A liquidet nem a Korda gyártja, csak a forgalmazás jogát kapta meg!) A forradalmi, különleges összetevőkből álló folyadék lényege, hogy a vízbe érést követően az etetésünkön füstszerűen terül el, a vízoszlopba juttatva a halakat táplálkozásra ösztönző, étvágyfokozó hatású adalékait. Használata stickmixbe keverve, vagy a kész stick rudacskákra csepegtetve ajánlott. Természetesen bojlira, pelletre, magvakra vagy akár tigrismogyoróra is használható!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Korda Goo titkos összetevőkből álló, rendkívűl sűrű, koncentrált mártogató aroma, amelyet Loutjie Louwies fejlesztett ki a Dél Afrikai pontyfogó válogatott számára. A többéves fejlesztés igen sikeres volt, hiszen több dobogós helyet is hozott a válogatottnak a pontyfogó világbajnokságon. (A liquidet nem a Korda gyártja, csak a forgalmazás jogát kapta meg!) A forradalmi, különleges összetevőkből álló folyadék lényege, hogy a vízbe érést követően az etetésünkön füstszerűen terül el, a vízoszlopba juttatva a halakat táplálkozásra ösztönző, étvágyfokozó hatású adalékait. Használata stickmixbe keverve, vagy a kész stick rudacskákra csepegtetve ajánlott. Természetesen bojlira, pelletre, magvakra vagy akár tigrismogyoróra is használható!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.