Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Dynamite Baits ízfokozói, aromái méltán váltottak ki elismerést a horgászok körében. Az elsősorban a ponty horgászatához segítséget nyújtó cég termékei közül most egy olyan aroma családot mutatunk be, amelyet számos neves angol mesterhorgász,- köztük Terry Hearn- közreműködésével alkottak meg. A cég aromáinak segítségével bármilyen csalit, etetőt egyedivé tudunk varázsolni. A sokféle illatkompozícióból mindig megtalálhatjuk a halak szája íze szerinti, legfogósabb aromát, legyen szó akár a legnagyobb pontyról, kárászról, compóról, vagy bármilyen keszegféléről. Mitől olyan kiemelkedők a Dynamite Baits Attract-ok és Liquid-ek? A természetben fellelhető illatokat, ízeket hihetetlenül jól idéző, rendkívül sűrű, tömény, lassan fokozatosan oldódó, hosszú ideig aktív aromákat akár 50-100%-os arányban, vízzel keverve is használhatjuk, attól függően, milyen illatkoncentrációt szeretnénk elérni. Ízfokozókat és étvágygerjesztő stimulátort tartalmaz. További különlegességük, hogy nagy töménységük ellenére rendkívül tiszta finom ízű aromák. Az illat megegyezik az ízzel!
Praktikus felhasználási javaslatok:
1. Az etetésre, csalizásra szánt szemes, darabos etető (bojli, pellettek, chunks-ok, búza, kukorica, tigrismogyoró, csicseriborsó stb.) ízesítésére, ízfokozására. Ebben az esetben csupán annyi a teendőnk, hogy a csalizásra, etetésre szánt mennyiséget egyszerűen beáztatjuk a kiválasztott aromában. Mivel igen erős aromakoncentrációról beszélünk, az ízek/illatok teljes egészében átitatják az aromával kezelt szemeket, amelyek sokáig megőrzik ezeket.
2. Az etetőanyag, por állagú pelletek aromásítására. A kellő mennyiségű vízben feloldott aromával egy alap etetőanyagból is pillanatok alatt fogós keveréket készíthetünk. Rendkívül átható, intenzív illata teljes egészében átjárja az etetőanyagot, nem csupán felületesen illatosítja meg azt.
3. A horogra fűzött csali bedobás előtti aromásítására. Mivel az aromák igen sűrűk, alkalmasak a horogra szánt csali bedobás előtti aromázására, dipelésére. A vízben sűrűsége miatt nem oldódik fel azonnal, így a horog közvetlen közelében egy vonzó illatfelhőt alkotva segíti a halakat a horog megtalálásában. Hogy mi kerüljön a horogra? Az aroma sűrűsége folytán egyaránt képes illatba burkolni a bojlit, kukoricát, csontkukacot, kenyérgyurmát, pelletet. Csak a fantáziánkon múlik, mit teszünk a horogra, a Dynamite Baits Attract-ok segítenek kihozni csalinkból a maximumot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.